Lélekutazás – A helyreállás

Írta on 2017-07-27

 

Ahhoz, hogy ez az írás meg szülessen, olyan dolgoknak kellett történniük, amiket soha nem hittem volna, hogy megtörténnek és idáig fognak elvezetni.

Történetem nem akkor kezdődött el, amikor minden emberi dolog birtokában voltam, hanem pont akkor, amikor mindenemet elveszítettem. Eljött az a pont az életemben hónapokkal ezelőtt, amikor Isten egy borzasztóan fájdalmas dolgot kért tőlem. Elkérte tőlem azt, amit mindennél – bizony Istennél is – jobban szerettem. És ott, abban a percben, mint egy kártyavár dőlt össze minden körülöttem. Biztosnak hitt dolgok, bizonytalanná váltak. Eltűnt a jövőképem, eltűnt minden reménységem. Majd jött Isten és újra elkezdett felépíteni valamit bennem. Pontosan sokáig nem tudtam mit fog kihozni ebből, de ma, eljött a nap, amikor kristálytisztán látom, hogy mi az én utam az életben. Amikor mindent feladtam az Ő hatalmas kezébe, akkor mutatta meg, mi az, amit tennem kell. Magam sem mertem elhinni, sőt elképzelni sem tudtam, mit és hogyan tovább, de nem is kell látnom a végcélt, hiszen az előttem álló lépések, olyan tiszták, mint a hó.

Beláttam, megtapasztaltam, hogy bizony az én utam, nem az Úr útja, és az én gondolatom, nem az Ő gondolatai. Minden, amit eddig felépítettem életem egy területén, amiért eddig harcoltam, mert azt akartam, most rájöttem: már nem azt akarom. Nem az az én utam.

Visszanézve, soha nem hittem volna, hogy az a fájdalmas dolog, amelyet át kellett élnem, miattam történt meg. A másik embert hibáztattam magamban, hogy miatta kellett így lennie, pedig Isten már akkor tudta, hogy mekkora szükségem lesz erre. Megengedett valamit az életemben, mert tudta, csak így jutok el oda, ahol Ő látni szeretne. A helyemre. Helyreállított.

Megmutatta a sötétség kincseit, azért, hogy fényt tudjak belőlük csinálni a sötétben. Átírta a jövőképem, megvalósítja a legmerészebb álmaimat, és én csak tátott szájjal pislogok, hogy élhetem azt az életet, amelyet Isten nekem külön tervezett.

Még csak most léptem az utamra, de tudom, hogy nagy dolgok várnak rám, és ami a legjobb, kedves olvasóm, lélekben velem fogsz utazni ezen az úton!

 

A.

 

Baptista Rádió! Neked Szól!

 

 


Baptista Rádió Online

Neked Szól !

Most szól
TITLE
ARTIST


Itt kérhetsz dalt