Lélekutazás – Hitből élni

Írta on 2017-09-07

„Az igaz ember hitből él.” – írja a Biblia. Eddig sosem tudtam, hogy ez valójában mit is jelent. De Isten megtanít rá. Naponként bízni tanít, úgy is ha nem látom éppen mit cselekszik az én javamra.

Bizony sokszor kér tőlünk az Úr valamit, hogy tegyünk meg. És sokszor nem olyan egyszerű dolgokat kér tőlünk. Néha van, hogy a számunkra legfontosabb dolgot kéri el. Elkéri és nem elveszi. Engedelmességre hív és őszinte szeretetre tanít. Borzasztó nehéz elveszíteni azt, ami a legfontosabb számunkra, de ezek azok a napok, amikor Isten odajön, lehajol és csak átkarol. Mert együtérez. Tudja min megyünk keresztül, tudja mit érzünk, tudja, hogy mennyire fáj. És ami a legjobb, tudja, hogy őszinte tiszta szeretetből fakadó engedelmességből tetted ezt.

Feláldoztad azt, amit szerettél, amiért küzdöttél, mert Isten azt kérte. Mekkora hitbeli lépes ez!

Azt mondta Jézus Péternek, hogy „jöjj velem és járj a vízen!” – hát tessék, most téged hív erre.

Akármennyire hihetetlennek tűnik is a jelenlegi helyzetedben, hogy Isten bármi jón dolgozna az életedben, azt teszi. A legjobbon dolgozik azért, mert annyira szeret. Nem számít mit tettél, nem az számít hol voltál vagy hányszor buktál el, Ő fel akar emelni újra és a lehetetlent lehetségessé akarja tenni. Hitből élni valójában szerintem ezt jelenti. Mindennap hinni abban, hogy Isten azt teszi, ami számomra a legjobb, még akkor is, ha azt kéri, hogy törjem össze a szívemet előtte és áldozzam fel azt.

Számomra annyira csodálatos Lázár története. Isten nem Lázár meggyógyítását akarta, hanem fel akarta támasztani Őt! Sokszor a mi képzelőerőnk akar gátat szabni Isten terveinek az életünkben.  Nem tudjuk elképzelni sem azt, amit Ő megtehet, és amit meg is fog tenni, mert mi kicsiben gondolkozunk.

Nehéz sokszor hinni mind abban az ezernyi ígéretben, amit olvasunk a Bibliában, de mégis mindegyik beteljesedett. Így az is be fog teljesedni, amit neked igért. Mert Ő Isten. Neki semmi sem lehetetlen, ezért lépj ki a vízre, és járj azon, mert Jézus ott lesz melletted. És végül meglátod, elvezet oda, ahol az Ő ígérete vár rád.

A.

 

Baptista Rádió! Neked Szól!

 


Baptista Rádió Online

Neked Szól !

Most szól
TITLE
ARTIST


Itt kérhetsz dalt