Túl a korlátokon – Holló András kerekesszékes tánctanár

Írta on 2017-09-19

2017. szeptember 14-én a Parókia portál és az Adna Cafe közös rendezvényén vettünk részt ahol Holló András kerekesszékes tánctanár volt a meghívott vendég.
Az élete volt a tánc, ám egy nap motorbalesetet szenvedett és ennek következtében deréktól lefelé lebénult. A táncot azonban így sem hagyta abba. Elmondása alapján balesete után döbbent rá arra mit is jelent férfinek lenni és ezt a táncban is igyekszik megosztani diákjaival, hiszen ott nagyon fontosak a férfi-női szerepek (talán ez az oka annak, hogy óráin több a fiú mint a lány).
Rengeteg tusakodás volt az életében ami által mégis megtapasztalta Isten gondviselését. Rájött, hogy a kapcsolatok legnagyobb ellensége – amit a világ legjobban hangoztat – az önzőség.
Latin és sztenderd táncokat valamint szalagavató koreográfiákat tanít fiataloknak. Tanítása során nagy hangsúlyt fektet a természetes lazaságra: “A test görcsössége és a lelki sérülések között kapcsolat fedezhető fel. Isten pedig alapvetően erre a természetes lazaságra teremtett minket”. Ezáltal  a tánc segít ledönteni azokat a gátakat, amiket az önbizalmunk hiánya, valamint lelki sebeink építettek fel.

 

Holló András a Bajnokok Ligája vendége is lesz. Részletek hamarosan…

Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket facebookon: https://www.facebook.com/BaptistaRadio

Baptista Rádió – Neked Szól!


Baptista Rádió Online

Neked Szól !

Most szól
TITLE
ARTIST


Itt kérhetsz dalt