Lélekutazás – Emlékezz vissza az útra

Írta: ekkor 2019-02-17

“Emlékezz meg az egész útról, amelyen hordozott az Úr, a te Istened…” 5Móz. 8:2

Emlékszem. Minden pillanatra az elmúlt időkből. A hangos nevetésekre, az áldásokra, a sötétséggel teli utakra, a könnycseppjeimre, és kit szeretek azok könnycseppjeire. Emlékszem minden harcra, és minden győzelemre. Emlékszem, ahogyan az imám hatására láttam a kis hegyet leomlani. Emlékszem minden boldog percre, és minden szomorúra is.

Minden a javamra vált. Minden áldás, amelyek mögött megláttam az Isten gondviselését, és minden szomorúság, fájdalom, mert ezekben megérezhettem az Isten szeretetét. Sokszor jártam már a pusztában, de most jártam először igazán Istennel ott. Éreztem, ahogyan az első lépésekben ott volt, erőt adott, amikor gyenge voltam. Kitartást és reményt adott akkor, amikor fel akartam adni. Tovább vitt, még akkor is, amikor a lábam már nem tudott tovább menni. Gondoskodott rólam és békében tartotta a szívemet.

És most, itt állok azon ajtó előtt, amelyet Ő nyitott ki. Itt állok a küszöbén és Rá várok. Várom, hogy kézen fogjon és azt mondja: “Ez az a nap! Menj be!”

Visszatekintve, életem legjobb időszaka volt ez a pusztai vándorlás. Minden amit itt tanultam, minden, amiben itt változtam meg, tettek azzá, akivé Isten képzelt el. Láncoktól szabadultam meg és bűn terheket tettem le. Miközben az életem apró darabjait raktam össze, és szedtem fel a mannát a völgyekből, Ő meggyógyította a szívemen hosszú idő óta tátongó sebeket. Felkészített és átformált. Késszé tett mindarra, ami vár rám.

Hiszem, hogy minden pusztai vándorlás felkészít valamire. Felkészít arra, amit az Úr akar adni neked. Sokszor nehéz, és tényleg nehéz. Amikor nem érted miért, amikor annyira fáj, hogy tested minden porcikájában érzed a fájdalmat. Amikor próbák próbákat követnek. Amikor már sírni sincs erőd… de tudnod kell, hogy Ő mindig veled van. Amikor lent a völgyben sétálsz, vagy amikor fent a hegyeken. Ő ott van. Legyen bármennyire nehéz is most, adjon neked reményt az, hogy minden amin most keresztül mész, az felkészít arra, amit az Isten akar adni neked. Mert igen, neked is egy nap azt fogja mondani: “Ez az a nap! Menj be azon az ajtón!” És te hálatelt szívvel, biztos léptekkel fogsz belépni azon az ajtón, mert tudni fogod, az Úr vezetett el oda, és Ő lesz veled ott is, várjon ott bármi rád.

A.


Olvasói vélemény

Válasz írása

E-mail címedet nem tesszük közzé. Kitöltendő mezők a *-al jelöltek*



Jelenleg szól

Cím

Előadó

Background

Itt kérhetsz dalt