Lépj, dagi, lépj!

Írta: ekkor 2019-07-17

…szoktam mondani néha magamnak, mert van, amikor ezt kell. Vannak napok, időszakok amikor még inkább a tökéletlenségeinken, gyengeségeinken kattog az agyunk. Ilyenkor elönt az önsajnálat, mert mi sosem leszünk olyan okosak, ügyesek, tehetségesek, és sosem fogunk úgy kinézni, ahogy XY, meg amúgy mindenki más is.

És milyen jó lenne ilyenkor bebújni a takaró alá, vagy órákig, napokig mindenfélét nézni a Youtube-on, Netflixen vagy a tévében. Sőt, csak megállni, és soha többé el nem indulni, hiszen nem vagyunk elegek ehhez az egészhez, amit életnek hívnak. Mégis, hogy képzeltük?! Hogy merészelünk kilépni az utcára, úgy hogy nincs minimum 3 diplománk, nyelvvizsgánk, vagy úgy hogy huszonévesen még nem utaztuk körbe a világot, és fizikai megjelenésünk főbb paraméterei sosem közelítették meg a 90/60/90-et?! Nem is beszélve arról, hogy a hangunkkal vallatni lehetne…szóval, mi van, ha…na mondjuk ki, nem vagyunk valami trendik? Vagy éppen csak többet kell azért küzdenünk, hogy valamit elérjünk.

Nekem például sosem ment könnyen a barátkozás, nem vagyok a társaság közepe, az önmarketinget hírből sem ismerem. Nem vagyok tündibündi, és nem tudok mindig mindenkivel jópofizni. Mindezek  a mai világban elég nagy hátrányt jelentenek, legalábbis sokszor ezt érzem. Nehezítik az előrejutást. Éppen úgy, mint amikor khm.. mondjuk ki, amikor van rajtunk némi súlytöbblet és nehezebben, lassabban haladunk a teendőkkel. Félreértés ne essék, senkit sem szeretnék megbántani, magam is a plus size kategóriát erősítem. És bizony, küzdök vele, mert vannak olyan egészségügyi problémáim, amelyek nehezítik a fogyást. És bizony, sokszor feladom. Feladom. Aztán látok másokat, akik nem. 🙂 Látok embereket, akik esetleg kicsit akadozva beszélnek, de mégis felveszik a telefont és beleszólnak, és idővel már egyre jobban megy nekik. Látok teljesen átlagos nőket, lányokat és fiúkat, férfiakat az utcán, akik élik az életüket (tanulnak, dolgoznak, szerelmesek lesznek, családot alapítanak stb.), még úgy tökéletlenül is. És látom őket, esténként a lakótelepen. Akkor szoktak lejönni futni, vagy sétálni. Ők sem rendelkeznek ránézésre tökéletes, fitt alakkal, ellenben kitartóan teszik a dolgukat. És talán ez a titok nyitja, nem? Nem azon sopánkodni, hogy sosem leszünk ilyen-olyan, vagy Nobel-díjasok, esetleg menő cégvezetők, modellek, hírességek. Hanem ahogy tudunk, amennyire tőlünk telik kicsit erősíteni magunkon, magunkban, ami gyenge, és közben elfogadni a tökéletlenséget. Mert lehet voltak, vannak és lesznek emberek, akik emiatt semmibe vesznek, fintorognak ránk, kinevetnek, de ők nem ismernek minket egészen. Azt hiszik, mindent tudnak, holott mi emberek sokkal összetettebbek vagyunk; itt még csak tükör által homályosan látunk.

De ugyanakkor Isten ezerszer jobban ismer minket, és tudja, hogy több van bennünk: “Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében…Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsoltárok 139:13,16

És neki van ereje arra is, hogy a mi szemünket is megnyissa és ne csak egymás hibáit lássuk meg…

Hogy mire akartam mindezzel  kilyukadni? Csak arra, hogy pihenőkkel megszakítva ugyan, de menni kell, előre, egyik lábat tenni a másik után, függetlenül a testi, lelki súlyproblémáinktól. És egyszer majd révbe érünk. És addig mi lesz?

Addig pedig megmarad nekünk a HIIT, a Remény, és a Cardio, e három 😀

K.


Olvasói vélemény

Válasz írása

E-mail címedet nem tesszük közzé. Kitöltendő mezők a *-al jelöltek*



Olvasd tovább

Következő cikk

(F)ÉLEK!


Előkép
Előző cikk

Töltött Dagadó


Előkép
Jelenleg szól

Cím

Előadó

Background

Itt kérhetsz dalt