Az aloe verától Betlehemig

Írta: ekkor 2019-12-22

Az ünnepek elmúlnak és visszatérnek, évről évre. És bár mindig ugyanarról szólnak, minden alkalommal hordozhatnak újabb és újabb üzenetet a számunkra. Így van ez velem is, de az üzenet elég rövidke, nagyjából két szó: engedd el!.
Ugyanakkor még a korábbi gondolataimat is teljesen magaménak érzem. Ezért most ezt a tavaly posztolt kis irományt szeretnék megosztani veled, aki most e sorokat olvasod.
Áldott Békés Karácsonyt kívánok!

 

“Az aloe verától Betlehemig

Bevallom, nem vagyok botanikus, csak van itthon pár szobanövényünk. Némelyikük szépen zöldell, többüket még ki kell ismerni, de vannak olyan alap dolgok, amit még a magamfajta botcsinálta növény tulajdonos is észrevesz. Ez pedig nem más, mint hogy sok más élőlényhez hasonlóan ők is növekednek, szaporodnak. Főleg az aloe veráinkra jellemző, hogy sorra nőnek ki a földből az újabb és újabb levélkék, amik idővel elkezdenek növekedni. Aztán van, hogy megtorpannak… mert zsúfolttá válik az a cserép, kaspó, amiben tartjuk őket, és a fiatalabb hajtások kénytelenek a többiek árnyékában elvegetálni. Sajnos nem csak a szobanövényeknél áll fenn ez a helyzet. Hallottam mástól, és persze jómagam is tapasztaltam, tapasztalom a másik árnyékában való eléldegélést. Nehéz téma ez, mert könnyen sértődésekhez vezet, pedig ez egy teljesen normális dolog. Normális, ha például egy orvost, ügyvédet, vállalkozót, földművelőt stb. esetleg nem akar követni a gyermeke, mert más pályát választ. Vagy az is előfordul, hogy egy családban nem mindenki kiváló sportoló, zenész, szakács. Szerethetjük a családunkat, szerethetünk velük együtt lenni, de attól függetlenül mind önálló személyek vagyunk, más-más életúttal, céllal. De valamiért mi emberek, előbb gondolunk arra, hogy a növényeket szét kell ültetni, ahhoz, hogy növekedjenek, mint arra, hogy a környezetétől független akarjuk megismerni a másik embert, nem csak betenni egy fiókba, aszerint, ahogy őt és a családját felületes ismeretség alapján megítéljük. Nem egyszerű, és magunkkal is küzdünk, magunknak is mondogatni kell, hogy nem, mi nem a szüleink, vagy testvéreink vagyunk, bármennyire szeretjük is őket. Lehet az igényeik, elképzeléseik, gondolataik nem egyeznek a mieinkkel. Nem kell mindenkit egy kalap alá … akarom mondani egy kaspóba tenni. (Van mikor a legjobb megoldás az átültetés, persze ez a gyakorlatban és az emberek esetében nem mindig a legegyszerűbb mozzanat. Néha talán csak azt a közeget kell megváltoztatni, leváltani, ahol sok az árnyék, és ez nem feltétlen a családi közösséget jelenti, olykor inkább valami picit tágabbat).

…apropó kaspó. Ha nem is egy dzsungel van a lakásban, de azért nem panaszkodhatunk, ami a zöldet illeti. Van pár fajta (bár az aloe verák kezdik átvenni az uralmat 😀 ), nem egységesek, és a cserepeik sem azok. Vannak amelyek, olcsóbb, műanyagban, mások drágább, színesekben, és megint mások valamilyen újrahasznosított edényben élnek. Szóval igen, vannak különbségek köztük, és az „otthonaik” között is. De számít ez? Nem hiszem. Akkor nekünk miért olyan fontos, ha az emberekről van szó? Miért olyan nehéz közösséget alkotnia a különböző életszínvonalon élőknek? Miért hisszük, hogy hajbókolnunk kell valakinek, aki többet keres, vagy el kéne ájulnunk attól, hogy egy módosabb, magasabb végzettségű ember nem néz levegőnek és esetleg odaköszön nekünk, és miért kell átnéznünk valakin, csak mert szerényebb körülmények között él? Bárki lehet értelmes, és értékes, függetlenül attól menyit keres, fizet adóba, tizedként, mennyit költ utazásra és még lehetne sorolni. A mi világunkban annyira elkülönül, vagy mondjuk úgy, klikkesedik a nagy és a kicsi, a gazdag és a szegényebb, a nagy múltú, ismertebb az egyszerűbb mezeitől. Ezek csak gondolatok, én is bele esek ezekbe a hibákba, de így karácsonykor mégis kicsit jobban elém jön ez a téma. Hiszen ott van a karácsony története, az a kisbaba, aki nagy dolgok elvégzésére hivatott, ennek ellenére a szállás, ahol megszületett nem kapna jó értékelést a TripAdvisoron, és talán Betlehem sem lehetett egy túl népszerű turisztikai célpont. Mégis azt olvassuk róla: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” (Mikeás 5:1a). És ugyanúgy ott vannak a pásztorok, akik köszöntötték a maguk egyszerűségében, közben pedig a csillagot követve megjelentek a napkeleti bölcsek/ a három királyok, akik nagy valószínűséggel a jómódú értelmiséghez tartoztak, mégsem derogált nekik meglátogatni Jézust. Az egyszerű istálló, a jászol, az arany, tömjén, mirha mégis megfért egymás mellett. Mert volt valami/valaki, ami ennél fontosabb.
Bizony, sokfélék vagyunk, és egyediek, nem kellene egymást besorolnunk a „kaspónk” alapján. És tudom, keresztényként nekünk most a várakozást jelenti ez az időszak, de ugyanakkor az elcsendesedést is, egy kis nyugalmat a pörgésben, és ezzel azok is így vannak, akik nem hisznek Istenben. Mert mind éhezünk egy kis nyugalomra, csendességre. No lám, hát van bennünk valami közös is! Lehet, ha nem az ítélkezést látná a világ tőlünk, hanem azt a különböző elemekből álló, mégis egységes képet, ami ott a jászol körül lehetett, akkor talán ők is el akarnának jönni a csillagot követve Betlehembe.
Kívánom, hogy egyszer így tudjunk egymás mellett élni.”

Mindenkinek Békés Boldog Ünnepeket kívánok!

#minifilozófia #csakgondolatok #nemvagyunkkülönbek #csakegyediek


Olvasói vélemény

Válasz írása

E-mail címedet nem tesszük közzé. Kitöltendő mezők a *-al jelöltek*



Olvasd tovább

Következő cikk

Lépj, dagi, lépj!


Előkép
Előző cikk

(F)ÉLEK!


Előkép
Jelenleg szól

Cím

Előadó

Background

Itt kérhetsz dalt