Adatkezelés

Kedves Közreműködőnk!

Köszönjük, hogy részt veszel műsoraink elkészítésében és ehhez kapcsolódóan az alábbi
adatvédelmi tájékoztatást adjuk neked:
tájékoztatunk, hogy a veled készült interjú, műsor során rögzített hang és képfelvétel készül,
ami interneten élőben közvetítésre kerülhet, majd tárolásra kerül és rádió honlapján elérhető
lesz.
A műsor, interjú elkészítésében történő részvétellel hozzájárulsz ahhoz, hogy az elkészült kép
és hangfelvételt rögzítsük, közvetítsük, tároljuk és a rádió honlapján elérhetővé tegyük.
Az adatkezelés célja az egyház és a gyülekezetek eseményeinek megörökítése, a hívők közötti
megosztása hitünk erősítése és egymás bátorítása érdekében.
Az adatkezelés jogalapja önkéntes hozzájárulásod. Nem vagy köteles az adataidat megadni.
Jogodban áll e hozzájárulást bármikor visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a
hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Az adatok megismerésére az adatkezelő illetékes munkatársai jogosultak.
Az adatokat az elkészítést követően archiváljuk, nem töröljük.
Jogod van ahhoz, hogy kérelmezd az adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését,
kezelésének korlátozását és tiltakozhatsz az ilyen adatok kezelése ellen.
Amennyiben úgy ítéled meg, hogy az adatkezeléshez kapcsolódóan jogsérelem ért, úgy
panasszal fordulhatsz az adatvédelmi tisztviselőhöz. Jogodban áll ezen kívül bírósági
jogorvoslatot kérni, és panasszal élni a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál.
(1530 Budapest, Pf.5.)
A téged, mint érintettet megillető jogokról részletesebb tájékoztatót találhatsz honlapunkon
ide kattintva.
Adatkezelő: Magyarországi Baptista Egyház
képviselője: Mészáros Kornél főtitkár
a képviselő elérhetősége: +36 20 886 0000
adatvédelmi tisztviselő elérhetősége: +36 30 280 6918.

 

A teljes adatkezelési tájékoztató, elérhető itt: PDF


Baptista Rádió Online

Neked Szól !

Most szól
TITLE
ARTIST

Background

Itt kérhetsz dalt