Pénteken a Christeensre települtünk ki, hogy műsort készítsünk nektek, amit ide kattintva el is érhettek! Ráadásként pedig itt van egy rövid hangulatvideó a helyszínről!     

Valami új született. 2017. augusztus 4-6. között tartjuk a Magyar Baptisták 4. Világtalálkozóját a debreceni Főnix Csarnokban. A hétvége fő előadója Paul Msiza Dél-afrikai lelkipásztor, a Baptista Világszövetség elnöke lesz. Szeretettel várjuk minden magyar baptista testvérünket és az érdeklődőket szerte az egész világról Debrecenbe, hogy együtt ünnepeljük Krisztust, együtt hallgassuk Őt, hogy valami újat kezdhessen […]

A Baptista Rádió maroknyi csapatával a mai napot a Christeens táborban töltöttük, és nem csak szórakozni és feltöltődni mentünk, hanem egy nagyszerű műsort is összeállítottunk nektek! 19 órától meghallgathatjátok, hogy mi is történik a táborban, milyen programok, előadások és kalandok várnak azokra, akik ide látogatnak. A Rakétában megszólal a tábor vezetője Mundrucz Anett is, illetve […]

Csak lélegezz. Szépen lassan. Minden rendben lesz. – Mondogatom magamnak mindegy egyes éjjelen, amikor a sötétség hirtelen tör rám és érzem, hogy fel akar emészteni. El akarja rabolni tőlem a hitemet, a reményemet. Mindenemet. Küzdenem kell. Muszáj. Ez egy véget nem érő harc a lelkemért. Érzem, ahogyan kínozni akarnak, érzem ahogyan égek belülről. Égek, de […]

2017. június 17-én 15 órától került megrendezésre a XVII. Nemzetközi Gospel fesztivál a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház udvarán. Az idei fellépők: Lumen Christi Gospel Kórus Barna Rita Agapé Swiss Gospel Voices (CH) Golgota Gospel Kórus kiegészülve a Lélekzuhany Gospel kórussal (vezetőjükkel, Havasi Tiborral készült interjúnk két részét meghallgathatjátok Itt és Itt) A fesztivál védnökei: Mádl Dalma asszony és Dr. […]

A Nappali e heti vendége Vujity Tvrtko volt Washingtonból élőben. Családjáról, utazásaikról, a Szeretetszolgálattal közös munkáiról és arról beszélgettünk vele, hogyan alkalmazkodnak a gyerekek a legkülönfélébb élethelyzetekhez. Az Útravalóban a húsvéti ünnepkör kapcsán az összetöretettségről és a feltámadás bennünk is élő erejéről szólt az üzenet. Az adás meghallgatható archívumunkból a következő linken.  

Az Európában is egyedülálló, állami gondozott gyerekekből álló Lélekzuhany Gospel Kórus első nagykoncertje 2017. március 14-én volt a Marczibányi Téri Művelődési Központban.  A koncert fényét olyan vendégművészek emelték mint Veres Mónika Nika, Pákai Petra, Csányi István (szaxofon (Presser Gábor, Zorán és Élias Gyula zenésztársa)), Havasi Hollanda György (gitár), Laukó “Tüske” Tibor Percussion valamint a Golgota Gospel kórus.  (Havasi Tiborral, […]

Márciusban egy finom almás pitét készítettem el pudingos krémmel. Nagyon finom én csak ajánlani tudom mindenkinek. Egyszerű és nagyszerű. Recept hamarosan, addig is hallgassátok vissza. Üdv, a Férfi a konyhából. Zsolt.

Március elején indul a Baptista Rádió új heti családi magazinja, a Nappali. A műsor szerkesztője és háziasszonya Révész Szilvi, aki a Szeretetszolgálat szóvivőjeként gyakran ült ugyan a mikrofon túloldalán, most azonban rádiósként debütál. A család, a házasság témaköre nem csak azért áll hozzá közel, mert maga is feleség és 4 gyerek édesanyja, a Family magazin […]

Új sorozat kezdődik 2017 februárjától a Baptista Rádióban! A Kerekasztal – “Bibliai beszélgetések a Baptista Rádióban” szellemi atyja id. Kovács Géza testvér, aki rajta kívül összesen tizenöt résztvevővel, hat témakört jár körbe. Az adások a Baptista Rádió műsorán hallhatók minden héten szerdán 12 órakor. (Ismétlés: szombat délelőtt 10 óra.) Az első sorozatban 23 héten keresztül az Istent […]


Baptista Rádió Online

Neked Szól !

Most szól
TITLE
ARTIST

Background

Itt kérhetsz dalt