Friss

Oldal: 5

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.  Jeremiás 29:11 Az elmúlt hetekben ez az egy igevers számtalanszor került a szemeim elé. Eleinte nem is foglalkoztam vele, csak úgy átsiklottam rajta, legyintve egyet, hogy “klisés.” Majd ahogyan telt az […]

2017 November 6-án, hétfőn ismét kezdetét veszi a Férfi a konyhában! Makra Zsolt helyet mostantól Morovi Károly a Baptista Rádió gasztro műsorának műsorvezetője. Kövessétek minden hónap első hétfőjén 20 órától a Férfi a konyhában-t a Top10-ben!

2017. szeptember 14-én a Parókia portál és az Adna Cafe közös rendezvényén vettünk részt ahol Holló András kerekesszékes tánctanár volt a meghívott vendég. Az élete volt a tánc, ám egy nap motorbalesetet szenvedett és ennek következtében deréktól lefelé lebénult. A táncot azonban így sem hagyta abba. Elmondása alapján balesete után döbbent rá arra mit is […]

Hetek óta csak sodródom az élettel. Kapkodom a fejem, hogy milyen ajtók nyílnak ki előttem. Döntéseket hozok mindennap, hogy melyik ajtón lépjek be. De tudod, az az egy ajtó nem nyílt ki, amit úgy vártam. Felteszem a kérdést „miért?”, de választ nem hallok rá. Élek, de olyan céltalanul és bolyongva. Mintha egy útvesztőbe kerültem volna, […]

„Az igaz ember hitből él.” – írja a Biblia. Eddig sosem tudtam, hogy ez valójában mit is jelent. De Isten megtanít rá. Naponként bízni tanít, úgy is ha nem látom éppen mit cselekszik az én javamra. Bizony sokszor kér tőlünk az Úr valamit, hogy tegyünk meg. És sokszor nem olyan egyszerű dolgokat kér tőlünk. Néha […]

Nehéz minden. Mintha az életem hirtelen a pusztában kötött volna ki. Türelmesen vártam mindarra, amit hallottam az Úrtól. Kísértésekben kitartottam, megosztottam a hitemet a világgal, mindent úgy tettem, ahogyan azt kérte az Úr. És most? Hirtelen rám zúdul az a hatalmas fájdalom, a kétségek, a miértek, az ezernyi kérdés, mikre sosincs válasz. Hirtelen távolinak tűnik […]

„Boldog ember az, aki a kísértésekben kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért.” Jakab 1:12 Életem egy igen nehéz szakaszához érkezett el abban a pillanatban, amikor eldöntöttem a szívemben, hogy elhiszem azt, amit Isten mond nekem. Elhiszem azokat a jó dolgokat, amiket az én életemre tervezett, és elhiszem azt, hogy […]

Évek óta rendszeres látogatói, vagyunk a Balaton NET-nek és a hosszú nyári esték, balatoni pancsolások, klassz koncertek, lélekemelő előadások közepette valamikor a kedvenc kitelepülő helyszínünké nőtte ki magát. Idén pedig a jól megszokott Rakéta mellett a YFC (Fiatalok Krisztusért Alapítvány) felkérésének eleget téve helyet kaptunk az Ifisátorban is: meghívták a Húsos + a Csontos stábját, […]

Isten ezernyi ígéretet tesz nekünk az életünk során. Legyen akár kisebb ígéret, vagy akár a lehető legnagyobb amit csak ígérhet nekünk. Gondoskodik testi és lelki ígéreteinek beteljesüléséről. De mi történik akkor amikor egy egy ígérete esetleg késik? Vagy úgy tűnik elfeledkezett arról, hogy megígérte azt nekünk? Isten sosem felejtkezik el az Ő ígéreteiről. Mindet betartja. […]

Hirtelen megált bennem minden. Nem lélegzem, nem ver a szívem. Egy percre minden lecsendesedett és elnémult bennem. Nem volt más, mint egy szavak nélküli sóhajtás Istennek. Mintha tudnám, érezném a belsőmben, hogy itt az idő. Itt az idő, hogy egy hatalmas változás álljon be az életemben. Mintha most jönne el az az idő, amire már […]


Jelenleg szól

Cím

Előadó

Background

Itt kérhetsz dalt