Friss
Oldal: 7
Március elején indul a Baptista Rádió új heti családi magazinja, a Nappali. A műsor szerkesztője és háziasszonya Révész Szilvi, aki a Szeretetszolgálat szóvivőjeként gyakran ült ugyan a mikrofon túloldalán, most azonban rádiósként debütál. A család, a házasság témaköre nem csak azért áll hozzá közel, mert maga is feleség és 4 gyerek édesanyja, a Family magazin […]
Új sorozat kezdődik 2017 februárjától a Baptista Rádióban! A Kerekasztal – “Bibliai beszélgetések a Baptista Rádióban” szellemi atyja id. Kovács Géza testvér, aki rajta kívül összesen tizenöt résztvevővel, hat témakört jár körbe. Az adások a Baptista Rádió műsorán hallhatók minden héten szerdán 12 órakor. (Ismétlés: szombat délelőtt 10 óra.) Az első sorozatban 23 héten keresztül az Istent […]
2017. január 17-én került megrendezésre az Összetartás est nevű jótékonysági rendezvény a Teréz körúti robbantásban megsérült két rendőr támogatására. Számos ismert művész érezte magáénak a koncert célját. Az est lényege az összetartás mint ahogy arra Varga Miklós is utalt a Bajnokok Ligájának adott interjújában. Az esemény fő szervezője D. Tóth Norbert, házigazdája pedig Abaházi Csaba […]
Októberben nagy ünnepben volt része a Baptista Rádiónak, ugyanis 3 éve örvendezteti meg a hallgatókat! Ennek alkalmából néhány új műsorral is készültek. Az egyik ezek közül egy főzős műsor, amit nem csak nők hallgathatnak 🙂 Műsorvezetője Makra Zsolt, akivel egy interjú is készült: Hogyha jól tudom, ez a műsor is az októberi újítások egyike, mit […]
Töltött zsemle (2 db zsemléhez) A töltött zsemle egy nagyon egyszerű étel, amit nagyon gyorsan el lehet készíteni akár reggelire vagy vacsorára. Laktató és egyszerű alapanyagokból készül. Hozzávalók 2 db zsemle zsemle bél 450 g tejföl 10 dkg trappista sajt 10 dkg felvágott 1 tojás 3 gerezd fokhagyma só bors Elkészítés Veszünk két darab zsemlét […]
Szerettek ünnepelni? Mert mi igen! 20 éves lett a Baptista Szeretetszolgálat, ennek örömére rendezték meg a “Hálás vagyok!” című koncert estet a Papp László Budapest Sportarénában. Az ország számtalan Baptista iskolájából érkeztek diákok, együtt ünnepeltünk kicsik és nagyok. A Szeretetszolgálat munkáját, visszatekintve az elmúlt 20 évre, egy kiállítás mutatta be. A gyerekek nagy része nem […]
Az utóbbi időben több beszélgetést is meghallgathattatok a Szikra-díj szakmai zsűrijének tagjaival a Baptista Rádióban. Beszélgettem Mező Misivel (hallgasd vissza ITT) Pajor Tamással (ITT) valamint Bolyki Györggyel (ITT). Most pedig a sort félig folytatva, félig megbontva két szervező, Keleti Gábor és Rédl Ádám voltak a vendégeim a Fülbevaló Extrában. Az ő párosuk nem csak azért […]
Már többször írtunk a most induló Szikra-díjról, melynek célja, hogy felkavarja a hazai keresztény könnyűzene állóvizét, és utat nyisson az újonnan megjelenő daloknak egy szélesebb zenei közönség felé. Az elmúlt hetekben beszélgettem a zsűri két tagjával, Mező Misivel (ezt ITT hallgathatjátok meg), és Pajor Tamással (ezt pedig ITT). Legutóbbi vendégem Bolyki György volt, aki a Bolyki Brothers […]
A Szikra-Díj, a GMA Dove Awards partnereként, a hazai keresztény könnyűzenei élet első és eredeti szakmai díja, egy fiatalos progresszív csapat szervezésében. A Fülbevaló Extra vendége a szakmai zsűri egyik tagja az Ámen zenekarból is jól ismert Pajor Tamás. Vele beszélgettem a tavaly megjelent albumukról, zenéről, életről és természetesen a most induló Szikra-díjról. Hallgass bele, […]