Kerekasztal a Baptista Rádióban!

Új sorozat kezdődik 2017 februárjától a Baptista Rádióban!
A Kerekasztal – “Bibliai beszélgetések a Baptista Rádióban” szellemi atyja id. Kovács Géza testvér, aki rajta kívül összesen tizenöt résztvevővel, hat témakört jár körbe. Az adások a Baptista Rádió műsorán hallhatók minden héten szerdán 12 órakor. (Ismétlés: szombat délelőtt 10 óra.)
Az első sorozatban 23 héten keresztül az Istent keresőkkel hallhatók beszélgetések, amiket lelkipásztorok is felhasználhatnak a szolgálatuk során. Akár közösen, akár egyedül hallgatva hasznos kérdésekre segítünk választ találni. A további sorozatokban bizonyságtételeket hallhatsz, majd az Istenhez közeledő emberek kérdései következnek, de ezenkívül témánk lesz a Szentszellem munkája, a házasság, valamint az utolsó idők kérdésköre is.
Kérlek hirdesd a gyülekezetedben a Kerekasztal című műsorunkat, hogy sokan épülhessenek adásainkból.
A szerkesztést Verebes Zoltán segítette, a felvételeket Lovas András készítette. Bízunk benne, hogy a sorozatok hamarosan digitális hanghordozón is elérhetőek lesznek.
Áldott rádiózást kívánunk! Baptista Rádió – “Neked Szól!”
Kerekasztal_banner