Lélekutazás – NE ADD FEL!

Nyári késő délután van. Esik odakint. Egész nap azon gondolkoztam, hogy helyes dolog lenne-e, ha azt mondanám: feladom! Feladni mindazt, amiért keményen küzdöttem az elmúlt hetekben, pusztán azért, mert úgy érzem nem bírom tovább. Mert egyszerűbb lenne csak úgy elengedni mindent, csak azért, hogy ne teljen el több nap úgy, hogy várok és várok, de senki sem jön. Nem történik semmi sem. Mindig ugyanaz. Egy örökös körforgás. Ki akarok lépni ebből! Elegem van a folyamatos várakozásból! Mindent megtettem, amit kért az Úr. Mindent. És amikor rajta lenne a sor, hogy tegyen valamit, nem tesz semmit? Hagyja, hogy az ígéret, amit adott csak egy ígéret maradjon?

Nyugtalan gondolataimat rendre parancsolom és rájövök, ez is egy újabb csapda. Feladnék mindent azért, mert a körülményeim másak? Képes lennék feláldozni azt a sok leckét, amit megtanultam azért, mert most a reménységem csillagát alig látom? Feladnék mindent azért, hogy ne fájjon? Hiszen ebben a fájdalomban hallottam meg Isten valódi és igazi hangját. Hiszen ez a helyzet az, ami életem legnagyobb áldását és csodáját tartogatja számomra. Nem tudok kitartani a legnehezebb napokban?

Rá kellett jönnöm, igen, egyszerűbb lenne sokkal feladni mindent, és egyszerűen csak az elmúlt éven úgy tovább lépni. De akármennyire rossz is most, tudom, hogy csakis ez az egy út fog engem elvezetni oda, amit megígért nekem az Úr. Még ha nehéz is, még ha naponta török össze, még ha naponta kell is harcolnom a sötét reménytelen gondolataimmal, ez az én utam. Ezen kell járnom. Nem adhatom fel, hisz már olyan közel a cég. A végső próba. A mindent eldöntő próba. Mindent vagy semmit? Ez az egy kérdés határozza meg a döntésemet. Hiszen, minden benne van. Minden szenvedés, minden fájdalom, de végül a győzelem és a várva várt ígéretet vagy pedig elengedni, mert most az a könnyebb, és a jutalma: a nagy semmi.

A döntés mindig a te kezedben van. De tudnod kell, Isten sosem ígér olyat, amit nem tesz valósággá az életedben! Bármilyen nehéz is, bármilyen gondolatok is kínoznak most téged, de ne add fel. Mert amikor látszólag nincs remény, akkor van valójában a legtöbb, mert Isten az ilyen lehetetlen helyzeteket használja fel a célja elérése érdekében. Ne add fel! Már közel a cél.

„Akik könnyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. Aki sírva megy, amikor vetőmagját viszi, örvendezve jön vissza, amikor kevéit hozza.” Zsolt. 126, 5-6