Lélekutazás – Út a pusztában

Nehéz minden. Mintha az életem hirtelen a pusztában kötött volna ki. Türelmesen vártam mindarra, amit hallottam az Úrtól. Kísértésekben kitartottam, megosztottam a hitemet a világgal, mindent úgy tettem, ahogyan azt kérte az Úr. És most? Hirtelen rám zúdul az a hatalmas fájdalom, a kétségek, a miértek, az ezernyi kérdés, mikre sosincs válasz. Hirtelen távolinak tűnik minden egyes ígérete Istennek. Mintha azokat nem nekem mondta volna, mintha azok nem lennének valódiak, pusztán a képzeletem szüleménye.

Csak telnek a napok és nem történik semmi. Nem változik meg semmi. Minden ugyanolyan marad. Üres, élettelen.

Majd rájövök, a nép is csak 40 évig vándorolt a pusztában. Egyszer vége lett. Odaértek az ígéret földje elé. Halovány reményként lebeg a szemem előtt, hogy egyszer ennek is vége lesz…

Majd ez a halvány remény, egyre élesebben kezd ragyogni a szemem előtt, egyre világosabban. Mutat előre, mutat Isten szavaira, amelyek újra elkezdenek belevésődni a szívembe. Hitem új erőre kap és érzem, hogy Isten itt van, és Ő nem hazudik. Megtartja azt, amit megígért. Ábrahámnak tett ígérete olyan lehetetlennek tűnt. „Annyi utódod lesz, mint égen a csillag.” – olvassuk, és láss csodát, sok-sok évvel később ezek az utódok menekülnek meg Egyiptomból és kapják meg azt a hatalmas ígéretet. És még sok más ígéretet sorolhatnék fel, amiket Isten mindig megtartott. Így, ha a Biblia tele van ezekkel a valódi és igaz történetekkel, akkor az én ígéretem, amit kaptam az Úrtól, szinte semmiségnek hat ezekhez képest. Hogyne tenné meg Isten nekem, amit megigért, hogyha már egy egész Biblián keresztül bizonyította, hogy Ő, amit ígér, azt mindig megteszi?!

Minden nagy ígéret előtt van egy „puszta”, amin át kell sétálnunk. Kinek könnyebb, kinek nehezebb ez az időszak. Nekem nagyon nehéz. Mintha sose múlna el, de tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy beléphessek az én ígéretem földjére. Meg kell harcolnom érte, de ebben nem egyedül harcolok, hanem Istennel, és vele együtt fogok győzni is!

És sokszor akármennyire szeretnénk ezt a „pusztai vándorlást” lerövidíteni, nem tudjuk. Meg kell tanulnunk Istenre bízni az időzítést, és teljesen neki átadni az irányítást. Ezek az időszakok a legjobbak arra, hogy mindent elengedve csak Istenre hagyatkozva éljünk az életünket. Itt halljuk meg az Ő hangját és értjük meg, mi az, amit szeretne mutatni nekünk. Nehéz és nagyon ijesztő a tudat, hogy nem tudod mit hoz a holnap, nem tudod mi vár rád, mikor fog megtörténni, amire nagyon vársz már, de nincs megnyugtatóbb annál a ténynél, hogy Isten most is érted dolgozik, és Ő tudja, mikor lesz itt az ideje. Isten soha sem késik. – még akkor sem, ha nem látod. Meg kell tanulnod elengedni az aggodalmaidat, a félelmeidet, mert kétséged nem lehet, afelől, hogy Isten, amit ígér, mindig megteszi. Bízd rá magad, vesd le a terheidet, és csak élj! Légy boldog, nevess és szeress! Mert amikor elérsz az ígéreted földje elé, tudni fogod. Ott leszel akkor, és pontosan akkor, ahol lenned kell.

A.

Baptista Rádió! Neked Szól!