BAJNOKOK LIGÁJA – a nevével ellentétben nem sportműsor!
Mindennapi hősökkel, illetve különböző szakmák keresztény képviselőivel beszélget Nagy Bálint, a bajnokok ligája című műsor megalkotója! Bálint, mindössze 20 éves és már 2 éve aktívan szolgál a rádiónál!
Hogy jött az ötlet neked, hogy egy ilyen műsort fogsz vezetni?
Fontos témának tartom azt, hogy járjunk nyitott szemmel a világban és lássuk meg a mindennapi csodákat, mindennapi hősöket. Ebbe a kategóriába sorolhatók keresztény szemmel azok is, akik a világban dolgoznak keresztény emberként és fel merik vállalni a hitüket. Mindemellett nem csak és kizárólag keresztény embereket mutatok be a műsoromban. Szerepeltek már ismeret emberek is, akik bár nem sorolhatók ilyen szempontból az átlag mindennapi hősök közzé, de mindannyian valamilyen olyan társadalmi probléma mellett szálltak síkra, ami fontos a mi értékrendünk szerint is. Ilyen volt például a Papp Gergővel (Pimasz Úr) készített interjúm is.
És lelkileg ezek az interjúk hogyan hatottak rád? Miben változott az életed, mióta ezt a műsort csinálod?
Ezt két részre tudom osztani: az egyik az, hogy én is nyitottabb lettem a világra, érdeklődőbb. Keresem azokat az embereket, akik valami jót képviselnek. Voltak megrendítő és vidám pillanatok is ezekben az interjúkban, amik szintén nagy hatással voltak rám. Fantasztikus látni azt, Isten hogyan változtat meg, használ életeket a mindennapokban.
A másik fele, amiben változott az életem az a szakmai része a dolognak. Fejlődtek a kommunikációs képességeim, megtanultam kezelni a technikát, megtanultam bánni a hangommal és a rádiónak köszönhetően sok-sok emberrel ismerkedhettem meg és sok helyre eljuthattam.
A jövőben mik a terveid?
Szeretném továbbra is folytatni a munkát és fejlődni a rádióval együtt, hogy minél több embert érhessünk el. Szeretném magam minél több dologban kipróbálni és gyakorlatot szerezni. Ilyen például az élő műsorozás, ami felé már meg is tettem az első lépéseket.
Jövőre alapvetően az elsődleges feladatom a tanulás lesz, hiszen érettségizek, de ez nem akadályoz meg abban, hogy folytassam a szolgálatot!
A rendkívül fiatal korod egyébként soha nem volt probléma az interjúk során? Nem néztek túl fiatalnak, amikor komolyabb kérdéseket tettél fel?
Egy pár mondat után elterelődik a koromról a figyelem és az emberek a feltett kérdésekre figyelnek. Nem találkoztam még ilyennel. A fordítottja viszont már előfordult. A feltett kérdések, illetve az első benyomások miatt általában idősebbnek gondolnak a koromnál.
Végül, melyik a kedvenc igeversed?
Az egyik, ami megfogott:
„Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek!” (Jakab 5.12)
Hallgasd minden hétfőn este 19 órától, vagy az ismétlést minden kedden 21 órától!
Baptista Rádió! Neked Szól!